Versek a mindennapokról
Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi.
Eljött. Béke.
Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke, vas-ágy.
Hát nem lett táncosnő belőled,
tagjaid különös, vadóc hevét
kiszítták a nyúlszájú évek.
Kis falumtól búcsút vettem,
Ismét pesti ember lettem.
Félve mék az utcán végig,
A nagy lárma szinte szédít.
Rend, félelem, szanatórium,
Elmaradt csókok s duplával ígértek:
Értek-e valamit s mennyit értek?
Rongyolt cipők, feslett nyakkendők,
avult, kihevert lepedők,
nadrágtartó, kesztyű s egyéb színes lom -
s a borvirágos Kofa így kiabál:
a sok selyemszép portékát olcsón adom!
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám most a messzi
vidék! csikók csomós lábakkal
futnak az anyjuk után s így...
Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.
Egyetlen könnycseppet sem ért
Minden szomorúságom,
Egy csöppnyi vért sem érdemelt,
A tenger háborúság,
Kár volt a részegségemért
Minden gyűszűnyi korty bor,
Egyetlen reggelt meg nem ért
A fosztogató éjjel.
Vágtat velem a gyorsvonat,
Törülgetem ablakomat,
S kinézek a pusztaságba,
Az alföldi rónaságba.
Jár a pohár kézről-kézre;
Mámorának tiszta méze
Altasson el minden gondot!
Hogyha borban fürdik ajkunk,
Nem fog ki a bánat rajtunk;
Bölcsesség van a pohárban,
Ne vesszen egy csöpp se kárban:
Derüljön ki minden homlok!
Öregeste ódivatu költők
Bordalait sorra olvasom,
Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők,
Húzódnak a sárga papiron.
Szól a kakukk a Sárhegyen,
Kis lyány a szőlőbe megyen,
Nehéz a hátán a putton,
Mégis úgy siet az úton.