 | Tóth Árpádköltő és műfordító |
Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából
Minden szarka farka
Istenbizony tarka,
Kimegyek, kimegyek
Én a déli sarkra.
...És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
Bár jelenleg igazságügyminiszter.
Öregeste ódivatu költők
Bordalait sorra olvasom,
Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők,
Húzódnak a sárga papiron.
Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról
Régi igazság, hogy az üstökös csillag
Háborút jelent az, ha az égre ballag.
Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
Ki is nyílt minálunk a háború kése.
Ukrajnával megvan a béke,
Tehát a reménység péke
Teljes joggal dagasztja
A keblet,
Mivel sok bajunk ilyenformán
Eggyel kevesebb lett.
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapjas hó a vállát - enyhe kendő -
Szelíden védi, s rojtul ráfagyott...
Kokovcev, a kis vutki-flaska,
A háborúról csevege,
Hogy milyen drága csemege
Az ágyú-gombóc s puskaporos laska.
Kábultan füsttől s éji zajtól
A nedves karikákat néztem,
Miket a pohár talpa rajzol
A márványos, hűs asztalszélen.
Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem -
Felnézek a nagy, csuda égre,
És látást látok, úgy hiszem.
Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.
Pajtás, igyunk, vad a világ,
Setét kohóju hámor,
De édes kert a szerelem,
S szelíd lugas a mámor,
Legyen ma társunk Bacchus úr
S a rózsásfürtü Ámor!
Boldog isten! hát mindig így lesz már most?
Magamat én, szegény, elengedem,
S mint züllött küllők rívó tengelyen,
Átfordulnak a régi és a sáros
Búbánatok szédülő lelkemen
Monoton körforgással, újra, újra...
Hová röpülsz? A föld nem jó neked?
Öreg dajkád, rejtelmes Föld-anyád,
Bár nem ringat, mint kedvenc gyermeket,
Azért mégis csak tűrhető tanyád.