 | Komócsy Józsefköltő és újságíró |
Szívem hát újra gyermekké lett?
Visszatért a könnyelmű élet?
A szerelem víg mámorában -
Kell, hogy a táncot végig járjam?
Hallod a gyászt? A harangoknak
Zokogó hangját hallod-e?
Kérdezd szívedtől, kit temetnek?
Vajon ki halt meg: tudod-e?
Hogy a hajnal mit hoz nekünk,
Ne tudja senki azt!
Szívünk titkával bízzuk meg
A viruló tavaszt.
Te édes gyermek!
Szemedben a könnyek,
Mint harmatcseppek,
Fényesen ragyognak,
Szép homlokodra
Sötét felhők jönnek,
Mély árnyat adva
Drága bánatodnak.
Jár a pohár kézről-kézre;
Mámorának tiszta méze
Altasson el minden gondot!
Hogyha borban fürdik ajkunk,
Nem fog ki a bánat rajtunk;
Bölcsesség van a pohárban,
Ne vesszen egy csöpp se kárban:
Derüljön ki minden homlok!
A tóparton, hol fűzek árnya
Borong a kék tükör felett -
Állok némán s mintha a mélyből
Hallanék csöndes éneket.