Az utóbbi fél év legnépszerűbb versei
Kutyánk vinnyog a kertben és boldog
nyelvvel viharzik elő. Hazajött
a kedves. Szemében hajnali csókunk
örömével s kora csillagokkal az ajka
között. Kislányt tanitott és
magával hozta fehér nevetését.
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod...
Akkor én majd nem erre járok,
Nem Napfény-országban rogyok össze,
Magyar árok lesz az az árok.
Itt vetkezik, itt dobja le mezét
S már nem is kell tán.
Bemegyek és megfogom a kezét,
Ablakhoz viszem s megmutatom:
Idevilágol a túlsó part.
Egy részeg ember fekszik a síneken,
A bal kezében tartja a butykosát
És hortyog. Alszik hajnali hívesen.
Az Éj az úton most üget el tovább.
Nem rád haragszom! Bájad fogva tart.
Szivem tiéd, mint eddig a tiéd volt.
De ne csodáld, hogy arcom fénytelen:
Lelkem borús, mint felleg-járta égbolt!
Ó lélek, lélek, mivé kelle válnod!
Idétlen fényre szülted ezer álmod.
Utolsót holtan hordozod magaddal,
mint holt gyermek lelkét viszi az angyal.
Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség
és szenvtelen, csak virtuózitás.
Bár munkában manapság nincs nemesség,
ez csupa munka, csupa faragás.
Nem volt az végbúcsúnk, midőn utóljára
Ridegen nyújtottad felém kis kezed...
Nem volt az búcsúcsók, mikor megcsókoltam
S remegve suttogám: "Ég legyen veled!"...
Úgy áll még előttem
Tiszta szent képe,
Ahogy édes anyám
Szívembe véste:
A sírók, szenvedők,
Gyöngék pártfogója,
Mennyei szeretet
Sugárzik le róla...
Lassan lehull az esti csönd,
Egy csillag gyúl ki odafönt,
S a füzesparton,
Szinte hallom
A sötét lepel, amint elterül,
Járok merengve, némán, egyedül.
Valaki hí engem, valaki hí,
Látom a távolban, látom, amint
Hivogató, halavány keze int.
Kiszáradt kebled tengere,
És a' földi érzetek
Drága gyöngyei, - a' halál
Által összetörettek...
Lányka téged úgy kisérjen
A szerencse mindenütt,
Mint kisértelek ma téged,
Hün követve lépteid.
Kedves virág! Nyíló tavasszal
Törékeny élted megfogan.
Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
Pompátlanúl, de boldogan.