Az utóbbi fél év legnépszerűbb versei
A hó kifárasztott, vihar utam állta,
Pihenőt tartottam havas pusztaságba',
Húllnak, egyre húllnak a fehér hópelyhek,
Elfedtek már mindent, mezőt, erdőt, kertet.
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Kit hord örök hír s diadal,
Kiben szivünk ver s zeng a dal,
Mit idő el nem öl:
Honod, mely büszke rád s szeret -
A Hunyadiak, Zrínyiek
Hazája - üdvözöl!
Jajgató sirályi viharteljes égnek,
Lelkem tengeréről,
Viharos egéről
Mind, mind eljövének.
Ó, jer felém, ha szunnyadok,
Halkan, lábujjhegyen,
Hogy míg szemed reám ragyog,
Az álmom szép legyen.
Engedd, ó mester, hogy e síri márvány
Tövén leadjam nálad vizitkártyám.
A köröket, a köröket ne hagyd:
Mindenki a magáét -
El ne hagyd magad dolgát-örömét,
Kicsi virágát az egész világért.
Rá nehezűlt lassan szivemre az élet.
Istenem, körültem de nagyon sötét lett!
De nem - hiszen van még lelkemnek egy álma...
Elhagytál, elmentél,
Miért hagytál itten?
Elhagytál, elmentél,
Verjen meg az Isten!
A szívembe' tövis maradt, az kinozza vérig,
Éjjel-nappal, minden órán, életem végéig.
Világ rendül, égbolt mélyebb, éj sötétebb, szó jelentőbb - rendbe, rendbe!
Bele nem halsz ebbe a szerelembe!
Pedig úgy kellene lenni,
Szépen elköszönni és menni,
Várni: a szíved megáll-e,
Ha igen: micsoda gyönyörűség lenne az az utolsó sóhaj!...
A tóparton, hol fűzek árnya
Borong a kék tükör felett -
Állok némán s mintha a mélyből
Hallanék csöndes éneket.
Ismeritek szivemben
Az örök fájdalmat,
S csodálkoztok, hogy e szívből
Vidám dal fakadhat.
Zengő madár az elszáradt ágon,
Harmatcsepp a hervadó virágon,
Letünt csillag fenmaradt világa,
Fájó szivek fájó boldogsága,
Jőj, óh emlékezet!
Pók szőtte szürke szálait az erdőn,
Fonalait kelő nap aranyozta.
Kisebb körök, nagyobb körök,
Csodálatos körök...
A fájdalomból sohse lesz dal,
Vagy csak idővel, mikor enyhül.