Versek a mindennapokról
Az ablakom üres telekre nyílik;
lenn sápadt fű s a fűben ócska hintók,
a hintókon szerelmes-éhes macskák,
cicázók, fázók, egymásra kacsintók.
Kivasaltattam a ruhámat,
kifényesíttettem cipőm;
sétára indultam magamban
e búsfényű, szép télidőn.
A kis Erzsi babáját
az ölébe vette,
S nyári szalmakalapját
a fejére tette;
Aztán beült kocsijába!
Meghitt beszélgetés a verandán
Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.
Vigan fürdik a két testvér
tenger hűs vizében,
Czézár meg a parton őrzi
ruhájukat szépen.
Ki az az úr, ki minden reggel
szemembe néz a megkopott tükörből?
S ijedten kapja el fejét,
meglátva ajkamat, mely búra görbül...
Óh, bujni barlangokba,
Mélybe, lágyba és sokba,
Csak életünk kedvének
Ne legyen soha fogyta.
Künn eső permetez.
Különben semmi nesz.
Egy-egy csöpp megüti az ablakot,
Mint hogyha szellemujjak dobolnának.
Benépesül veled az álmunk:
Vasárnap, kit virradni várunk,
Kit nyugalom és jóság szentel:
Benned vál' emberré az ember.
Mint liliom szirma,
Az illatos párnán, -
Apró kezed alszik
Pedig szavát várnám...
Este van, este van, kiki nyugalomba,
Feketén bólogat az eperfa lombja...
Rám omlik az éj, arcomra, szivemre
Nem mint sziklatömbök lavinája,
Mint lágy, fekete selymek fodros hulláma
Száll-száll a hangtalan Éj.
Serpenyőben sül a palacsinta:
Azt szereti ám csak a Katinka!
A kis Irma nagyon jó lány,
Szelid, mint a kezes bárány,
Ügyes, okos, szófogadó,
Csacska szája csókravaló.