 | Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Nem voltam én mindig
Ilyen csendes ember,
Sokszor talált ébren
A pirkadó reggel.
Ha a magyar Helikon adta,
Hervatag a hitünk s a szekfünk.
Azért bánatba sohse essünk.
Kicsi virág, szegény virág,
Úgyis eldoblak, beszélgessünk.
De jó, ha elszállt minden álmunk,
Ha nem tudunk senkit szeretni,
Ha érzéketlen kővé váltunk,
Ha nincs reményünk s nincs több álmunk.
1
Hajadnak ékét adtad át:
Nem boldogít már e virág,
Éjszín hajadnak illatárja
Már nem bódít el... mindhiába!
Csüggedt unszolók, vert, öreg fiúk,
Tépett hitü szentek,
Hivásotokat sírva köszönöm:
Nyakunkon tartja lábát még bakónk
S ti hörögve is háborut üzentek.
Fáradt karokkal és kesergőn
Hideg síneket szoritok
S várom alkonyban a halált
Bábel alatt, rőt, őszi erdőn.
Éjfélkor jön az álom-fickó,
Kevés szavú, rossz szemü, fürge.
Dobol egy fekete koporsón,
Táncol bolondul a kezein
S röhögve mondja: "Ülj le, ülj le."...
Mik elmulnak, meg is csúnyulnak,
Még a bánat sem szép, ha elmult
S én régen utálom a multat.
Dehogy maradnék veszteg,
Mihol minden napomon
Drágaságokat vesztek
És nincs mit féltenem.
Délnek röpülve vándorló madárnak
Tenger-sziklája, lihegő röpke, vas-ágy.
Mi hősködésbe dühitett
S lánggal falatott még tavaly,
Múlik naiv, riasztó kedvem
S majdnem altat a csatazaj.
Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Szűz borzongások, pompás szavak,
Új, nagy látások királyfia volnék
S lelkemen, szép, pogány lelkemen
Egy csúf rontás ül, pusztít, bitorol még.
Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.
"...és úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok
És fáj, hogy nem fájnak eléggé
Dalaim, a megdalolt dalok
S kínjaim, a megszenvedett kinok.