Szépségről szóló versek
Soha nem bájol testednek
Csábító szépsége,
Ha nem ékesít lelkednek
Belső nemessége.
Lyányka, higyj igaz hivednek:
Örvénybe tántorodol,
S kora sírt ássz életednek
Ha buján kacérkodol.
Szavam halvány igen
Lezengni bájidat,
Leány tul tengeren -
Te fényes gondolat!
Ím! e kisded semmit nem lát;
S hogy mulatja még is magát;
Tehát nem olly boldogtalan
Az ember, ha világtalan.
Azt állitotta Kurta Pista egyszer:
"- Nincs rútabb mint a hórihorgas ember."
A mire azt felelte Hosszu János...
Mint jó testvér testvért ölelni fut,
E költemény hozzád is ugy röpül. -
Dal vagy te hölgy - az ihletés dala,
Szinészetünk dicsőitéseül.
Szép a harmat égi gyöngye,
Mely pihen virág ölében,
Nap sugara száll le hozzá,
S felcsókolja lánghevében.
A róka ki, egy álarczot meglátva,
Boszúsan fölkiálta:
"- Be szép pofa, de nincsen ám agya!"
Midőn oly női arczot lát vala...
Miként Vesuv virágtakart tövében
Megrázva, most egyszerre ingadoz,
S tetőjén láng kitör s szilárd dühében
A bájvirányon széjjeláradoz:
Ekkép remegsz te is, ha részegűlve
Merész karom erősen átfogott,
S a szenvedély, mint láva, elterűlve,
Arczod felett pirosan elfutott.
A kertben áll a rózsa
Pirúlva bájolón,
Nincs párja szép nemében
A lombos bokrokon.
Nincsen delibb a föld körén,
Tavasznak nincs édesb tömény.
Úgy szeretem az asszonyt és a lányt,
Ha karcsu, könnyü és nyulánk,
Szeméből nem csapkod a láng.
Dalolva jöttek, vigan, könnyeden
Édes arcuk általjárt a sziven,
Szép arcukat a szellő csókolá...
Azt gondolám, két angyal szállt alá!
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak engem tépett.
Hamvas, mosolyos képed
Marad örök rózsásnak.