Versek az állatokról
Kutya baja se volt a kis kutyának.
És dolgai hogy jól folyának,
Oly hetyke lett, oly vakmerő,
Semmi veszélyt nem ismerő,
Senkit, semmit nem tisztelő,
Hogy a gazdája czélszerűnek vélte
Jó somfabottal megfenyítni érte.
Volt egyszer egy barátom s egy kutyám.
Amannak pénzem, vérem áldozám;
Majdnem halálig vertem az ebet:
S tudjátok-é hogy mi a köszönet?
"- Előttem oh már hányan megfogóztak!
Utánam oh még hányan megfogóznak!
Mióta az újság hírül adta,
Hogy egy kutya (német az ebadta!)
Nemcsak csahol, ámde még beszél is,
A csodákban hinni kezdek én is.
Házunknak tornácán két kis fecskefészek.
Láttam, amig épül. Láttam, mikor kész lett.
Láttam nagy örömét a fecskecsaládnak:
Ímé, kész a ház, min annyit dolgozának.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szekerecske,
Szekerecskén zörgött négy kis kerekecske.
Szekerecske elé fogva két cicácska,
A harmadik benne: a kis Maricácska.
Ha ma az Ég kiderülne,
A mezőre elrepülne:
Fűről fűre szálna,
Kényére hintálna,
Ugy mond egy szép Pille.
Egyszer egy kutyának mi jutott eszébe?
Ej, huj, ej, huj, mi jutott eszébe!
Gazdáját megunta, hűtlenül elhagyta,
S felcsapott művésznek, fel ám az ebadta.
Elvégeztem a kertemben
Minden munkát rendibe,
Most csak várom, egyre várom,
Mikor jön már Évike.
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
De szépen fest a kalapja!
Csupa gyönyör, csupa csuda,
Nem látott ilyet Pest-Buda.
Megunta a kutyáját valaki,
Tehát parancsot ada ki
Hogy agyon kell durrantani.
Egy puszta ház áll velem szemben
Régóta süket, néma csendben,
A kerítése avitt, csorba,
Mint bőre- s husamállott borda.
Isten hozta, nagyapóka!
Nem láttam már egy hét óta.
Hol, merre járt, hogy nem láttam?
Este, reggel, mindig vártam.
Farkas-barkas mit akarsz?
Pajta körül mit kaparsz?
Ugye likat akarsz ásni,
Szeretnél szépen bemászni?
Messze, messze,
Álmok ködébe veszve,
Vonulnak a darvak
Nyugatnak.