Az elmúlt egy hónap új versei
Egy holló, ha mi szép szemébe akadott,
Gyürüt, órát, aranyt, mindent elragadott.
A hó már piszkos volt az utcán,
angyali lelke barna lé
reménytelen ködébe fulván,
ömölt a csatornák felé.
Eljött az újév: arcát hó takarja
s az emberek - imbolygó néma pontok -
ide-oda futkosnak a havon;
eljött az újév gördülő hatalma
s ködében millió új fájdalom.
Tagadlak. Hányszor megtagadlak!
Nem háromszor, de hússzor egy nap.
Másra simul szemem sugára,
Mosolygok a más mosolyára,
Ha hallgatom, hogy más mit suttog,
Ha léhán, dőrén visszasúgok.
Örök derűk s örök elborulások
Cigánykereke hánykódik bennem:
Én vagyok mindig más, vagy a percek mások?
FIATAL FA. Lassan, ó szél gazda, lassan!
Egy magammal bánjál irgalmasan,
Csererdőkkel vívnod főbb dicsőség lészen,
Én gyenge vagyok, jaj! öszvezúzsz egészen!
Kelettől nyugatig, terül a szivárvány,
Barna szeretőmnek orczája halovány;
Piros rózsa volt ő, most fehér liliom:
Szivébe oltott a keserű fájdalom.
Itten vagyok ágya mellett,
Oh ez az ágy, ez az itt:
Melyben az én édes anyám
Kilencz éve feküszik.
Csak vissza, vissza hozzád!
Mit érnek itt e tájak,
E gyönyörü szép tájak,
Ha tégedet nem látlak.