Az elmúlt egy hónap új versei
Itt léptetnek az árva fák,
Vert katonák züllött komiszban.
Városi fák, kiket az ősz
Szerelt le és a dér leszabdalt
Csillagot, tarka paszományt.
Tán téged göngyölget a sorsom
Reggelillatú, tiszta gyolcsba
Sok fülledt pendelyek után,
Miket szaggattam tehetetlen.
Gonddal jár a gondolat,
Gondtalanság unalommal,
A gyönyörrel szédülés,
Érező szív fájdalommal.
Vörös sziklák felett
Oly jól esik nekem,
Hazám vidékein
Körültekintenem.
Alkony. Esik. Bús magyar madarak:
Darvadozunk a bécsi Burg alatt.
Herakles tombol, ví a várfalon,
Az úton köd, lelkünkön siralom.
Szívem hát újra gyermekké lett?
Visszatért a könnyelmű élet?
A szerelem víg mámorában -
Kell, hogy a táncot végig járjam?
A mi fának - szomorufűz,
Ami tüznak a bolygótüz,
Ami víznek a köny árja,
Emberek közt az az árva.
Rongyolt cipők, feslett nyakkendők,
avult, kihevert lepedők,
nadrágtartó, kesztyű s egyéb színes lom -
s a borvirágos Kofa így kiabál:
a sok selyemszép portékát olcsón adom!
Tüzes verejték marja ki az orcánk,
Ha elbágyadna mellünk és karunk -
Evoé szent perc, dörgedelmes óra,
Mi most győzni vagy halni akarunk!
Ha megdördülnek a magas egek,
Mikor a föld négy sarka reng-remeg,
S az isten szava ítéletre hív,
Vért gyöngyöz a szem és szakad a szív.
Szép vagy lányka, ha enyelgesz,
Játszi kedvvel, vidor arccal;
Szebb, ha mélán elmerengesz
Szárnyat öltött vágyaiddal...