Az elmúlt egy hónap új versei
Hadnagy Richard megjelen,
Éjjel a' lépcsőzeten -
Bemegy később a' szobába,
Hol egy nő nyugszik magába.
Mit álmodál, mondd, szívem gyermeke,
Ki oly mosolygva kelsz?
Talán kis őzet láttál zöld mezőn?
Anyádnak mit felelsz?
Oh ti, kiket nagy bú,
Nagy fájdalom ére,
Boruljatok a hű
Természet keblére!
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.
Tízéves voltam. Vacsora után
Kisurrantam a hintahelyre még.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Engem nézett az augusztusi ég.
Lázas feje a tenyerébe roskad,
Vonaglik már az eszmék forradalma.
A piramis árnyékot ont körülte:
Nagy tervek, álmok papiros sirhalma.
A 14-es villamoskocsi
Be gyakran hoz most erre kifele:
"Új Szt. János-kórház, végállomás."
Én csak átszállok ott. -
S átszálltál ott Te is.
A gyümölcsfáid bekötözve láttam,
Felöltöztetve láttam csemetéid,
Karcsú derekuk újságpapír óvta:
A rossz hírek s a hiába-betűk
Összeszövődtek téli takaróba. -
Be lenge, lenge téli takaró!
Elriasztva, megsebezve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.
- Kik voltak a honvédek, jó apám,
Hogy annyit emlegetik nevüket?
- Midőn hazánkra törtek hét felől,
Őket szülé a nemzet-becsület.
Tűrök bosszútlan, szótlan megadással.
Véres vitorlám ronggyá szakadott.
Amit az Élet jó kedvében igért,
Ma: rom, hamu, bús szürkeség, halott.
Jajgató sirályi viharteljes égnek,
Lelkem tengeréről,
Viharos egéről
Mind, mind eljövének.
A fájdalomból sohse lesz dal,
Vagy csak idővel, mikor enyhül.
Mint egy kép a túlvilágból,
Mint egy fény a menyországból,
Mint egy szép tündérrege:
Oly titoktelt, oly ábrándos,
Olyan égi, oly bűbájos
A Balaton kék ege.