Az elmúlt egy hónap új versei
Kemény fenyüs hegyek
Lágy felhőkbe nyúlnak,
Szürke felhők sötét
Zöldjéhez simúlnak.
Ha százszor szép is, nincs igézet
A hideg asszonyban soha.
Nem érdemes rá, meg se nézzed,
Vond válladat és menj tova.
Cseli csárda, cseli csárda!
Villám, hullám összejárta,
Hol a mennykő, hol az árvíz,
Nem is egy, de legalább tíz.
Csúszik-mászik a földeken,
Mint egy kigyó, mint egy állat,
Maga után, mint a csiga,
Hagy egy fényes hosszú szálat.
Lecsap a felhő, lecsap a földre;
Jajgató szellő surran a völgybe
S kopog az ablakomon.
Elfelejtem hol vagyok,
Valakire várok,
Csukott könyvből olvasok,
Várok, egyre várok.
Elmegyek, talán
Vissza se térek;
Hamarosan elmúlik,
Fiatalon elmúlik,
Belőlem az élet.
Esőcseppek, ködfoszlányok, -
Sűrü erdőkön keresztül,
Esőcsepptől, ködlepeltől
A levélzet össze rezdül.
Fütyült nádsipján, csermely-tiszta hangon
Világitó, aranyszin éneket,
Örömtől megremegtek a virágok. -
De nem hallgatták meg az emberek.
Három fehér hattyú
Egymás után halad,
Esti szürkületben,
Árnyékos sötétben
Sötét fenyük alatt.
A végtelen vadon világban
Elmulhatatlan nemzetet,
Hol annyiféle néphalál van,
Hazám, hazám, mi éltetett?