Az elmúlt egy hónap új versei
Gábor fiam Bécsé,
Oda is van nőve,
Örzse lyányom a Krisztusé,
Papok szeretője.
A felhők újra rózsaszínbe' játsznak
És újra nyílik a virág;
Napfény játszik kék tükrén a Dunának -
Oh mily szép őszi nyárvilág!
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán vétek szeretni is ma.
Az érzelgés most haszontalan holmi,
mikor az ember elméje s izma
meg kell, hogy feszüljön harcban egy jobb holnapért.
Mennek az utczán éhes emberek
Mióta élnek, jól ők sohse’ laktak.
Mutogat nékik izes garmadákat,
Sok, földig érő fényes tükörablak.
Oh jaj, ez a hajnali fölriadás!...
Letettem fáradt testem tegnap este
Piszkos szállóban, szűk szobában,
Kopott pamlagra, erre a nyikorgó
Rongy-ravatalra. Elhunyt napjaim
Hulláit az est, ez a vén sirásó
Isten teríti ki s bedobja aztán
Mély sirgödrébe sötét éjszakának.
Ébred a föld — nagy börtönablakán
Beárad már a hajnali fény...
Testetlen árnyak futnak szaporán,
Nesztelenül az avar tetején.
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te vágytalan, szelíd, nyugodt magány,
A vérem is nyugodt, nem lázong, nem ég,
Mig csüngök némán hangod dallamán.
Mikor virágra sehol se lelek:
A bús november az én hónapom.
Köd... összegombolt, fázó emberek,
Kevés sugár és hosszas éjjelek.
Csöpp állomás, kis kert előtte,
A kertben lány... a haja szőke,
S kicsiny kezével bájjal fog át
Sok nagyfejű, szálas friss ibolyát.
Lelkem kertjének ajtaját
Örökké zárva tartom...
Virágjaim nem látja más,
Csupán a hajnalhasadás
S a csillagfényes alkony.
Taposs le mindent telhetetlen talppal,
Csak törj előre — önmagadnak!
Mindenki ördög; nincs ott fent se angyal.
Te se légy jó, mert szétszaggatnak.
Mért vinne felfelé az ut?
Nem rossz a rossz, nem rut a rut.
Lakj bár együtt undok varangygyal.
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe rajta,
Fehér, pirulni nem tudó...
Soh' sincsen virradatja.
Imádkozó hivő tömeg közt
Némán álltam, én, a pogány...
A többinek az ájtatosság
Fénylett arcán, homlokán.
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak hagyjatok nyugton
Leányszemek;
Bár rügyfakadásnak
Már itt van a napja,
Csak hagyjatok: —
Én nem szerethetek.
Temetésre szép koporsót szép szavakból ácsolok:
Ácsolok a bánatoknak sötét ébenfa-szavából,
Álmok hajló ciprusából, suttogón mit küld a távol,
S illatoknak cédrusából, melyből illatkönny csorog.