Az elmúlt egy hónap új versei
Hegyeid, Galil, mint más hegyes föld,
Legelő, szikla, sárga és zöld.
S bordáid közt lenge árnypillék,
De ez a hegység nem a Galil még.
Gránitsziklából, döngő kalapácscsal
Szikrázva zengő rímeket kiverni,
Valaha ez volt a poetikám,
Mindent akarni, mindent merni,
Vágtatni villám-robogással
Lánggal lobogó meteor-paripán.
No urak, felvirradt, itt a nagy nap végre
Tekintsetek ide, a tengernyi népre,
Fényes paloták, amely körülállja.
Hogy ajkatokról az itéletet várja.
Télen a büszke
Nyári leányok,
Hideg leányok
Nyomába űznek
Engem az álmok.
Egy - kettő - három...
nyolc a hossza.
Két lépéssel mérem a szélet,
Kérdőjelként lebeg az élet.
Nem vagy magányos. A tengered itt
Lágy csobogással érdeklődik
Reményeid és álmod iránt.
Harc lesz talán... Ha kell, mi meghalunk,
De nem egy-két tőzsémek földeért,
Sem vérünkön hizott nadályokért,
Értök csepp honfivért sem áldozunk,
Nekünk nincs egy arasznyi birtokunk,
Mi az egész hazáért harcolunk.
Szép, szép, de kegyetlen a tél,
Halál jár a fagy képibe;
Szegény madár, mit szenvedtél,
Mig holtan estél le ide.
Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.
Titokzatos, csodás tengerfenékre
Gyakorta vitt a gyermekképzelet...
Búvárnak lenni - igy gondoltam egykor -
Mesékbe illő boldogság lehet.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Életünk fényes értelme: szép halál
állandó szüret aratás csikorgó ég alatt.
Ó mennyi nagyszerű igéret lombos élet
tetőtlen gigászi templom
tékozló hős lendület
hasadt a mélyből s tört újra halomba
embert tápláló gazdag televénnyé!
Indulj utadra kicsi könyvem,
Kopogtass ajtón, zörgess ablakon.
Dús kincsek helyett hitemet adom,
Mert durva gáncs ám érhet könnyen.
A kávéházban, két konok barát közt
könyökölve őrzi élete titkát,
sörénye, akár egy néger leányé,
égig csapódik és hányja a szikrát.
Szegény hazám!
Mit vétett nemzetünk,
Hogy ezredes küzdés után
Fölötte mostan is halál lebeg?