Versek a kedvesemnek
Lelkem-adta gyöngy-leánya,
Halld meg búcsú-szózatom:
El kell válnom, tán örökre,
Tőled kedves angyalom.
Kelettől nyugatig, terül a szivárvány,
Barna szeretőmnek orczája halovány;
Piros rózsa volt ő, most fehér liliom:
Szivébe oltott a keserű fájdalom.
Fent az égen
Tiszta fényben
Ragyognak hold s csillagok,
Hejh galambom,
Gyöngyvirágom.
Tőled be távol vagyok!
Nem egy hideg oltár előtt,
Hová annyit vitt az érdek,
Hiúság és önámitás -
Nem ott esküszöm én néked.
Szeretem a tavasz kedves kis virágát,
A szerény ibolyát,
Szeretem a rózsát, s gyönyörködve szivom
Mámoros illatát.
A folyót is áldom,
Áldom azt a helyet,
A hol legelőször
Találkoztam veled,
Áldom a kis folyót.
Maradjon örökre
A homlokod ilyen,
Ilyen tiszta, sima,
Mint az ég tavaszkor,
S a gondok felhője
Szálljon az enyimre,
Az én homlokomra.
Szőke kis lány, szép galambom,
Rózsák nyilnak két orczádon,
Mint tiszta ég, szemed oly kék,
Szerelmed lánglobogva ég.
Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát,
Mintha a menny kapuját reám nyitnád.
Cirógatsz: szép földi játék.
Ölelsz: a szívemig átég.
Mutatni Lázország csodáit.
Csókodon viszel odáig.
Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem, elment játszani hajaddal
a sóhajtó szél, mely mellembe hált -
s aszúlombnál zörgőbb mosoly a számon.
Te vagy mostan életemnek
Egész láthatára,
Tőled jő az én világom
Éje, napsugára.
Hogy tévedtem utat-vesztve,
Mégse bánom:
Hátha jövök nagyon gyorsan
S Te még nem vagy, nem talállak?
Lányka téged úgy kisérjen
A szerencse mindenütt,
Mint kisértelek ma téged,
Hün követve lépteid.