Versek a békéről
Ütött-kopott, ködszürke gallér:
Zsákmányolt hadiköpenyeg,
Alatta édes béke-ritmus:
Tízéves kisleány piheg.
Elhagyott vár. Ki tudja hány
Év suhant el már felette.
Egy zugában öreg ágyú
Henyél búsan, ott feledve.
Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
e forduló világ és az ordas emberek.
A mezőn,
A réten,
Csöndes nyári éjjel
Harmatos
Köntösét
Teregeti széjjel.
Nem paktumok és nem kongresszusok,
Nem új törvények, nem a régi jog.
Nézem a homorú völgyet,
A tárt ölű lapályt:
Nagy, ősi fenyőfa-teknő,
Mit vén idők véseje vájt.
Kedves olvasóm, nyögve kérdem:
Érted te ezt a béke-dolgot?
Mert én nem értem.
Száz szónok szaval, majd belekékül,
Hogy ő szívesen, rögtön békül,
Neki békére van nyújtva karja.
Csak a másik fél is akarja!
Sötét szemekkel, űzetvén a sorstól
rongyokban állt meg a hideg kövön,
ahol magasba szökkent a kolostor,
s hideg falak közt nyílt hideg öröm.
Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.