Az utóbbi fél év legnépszerűbb versei
A rozsdamarta dombhát csupa cser:
Alacsony cserjék és nagyocska fák,
Az irígy lombok alján kis fenyő
Próbálgatja parányi sudarát.
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak hagyjatok nyugton
Leányszemek;
Bár rügyfakadásnak
Már itt van a napja,
Csak hagyjatok: —
Én nem szerethetek.
Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Majd készitek egy vörös serleget;
Forró, zengő rubinból csiszolom,
Szemem eresze alá állitom
És kilenc éjjel csordultig sirom.
Három magas halmon lebegve békén,
Messzére hint sugárt egy korona;
Sok század óta díszlik fényes székén,
S a hír reá szebb-szebb virányt fona.
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Félig én már át vagyok.
Úgy nézz rám, ha elmegyek,
Látsz-e újra engemet,
Azt te már nem tudhatod.
Gábor fiam Bécsé,
Oda is van nőve,
Örzse lyányom a Krisztusé,
Papok szeretője.
Be sok virágot hozott ez a nyár!
Be illetetlen vitte vissza mind!
A tűnt tavasznak újja visszaint,
A fák között a szél, az ősz sarlója jár.
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír felé hervasszon,
Mert egyik sem szeret.
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Szemeidben ragyog két vakító gyémánt;
Arczodon a nappal és az éj egygyé vált;
Termeted czédrusé, járásod a nádszál...
Ezerszer jaj annak, kinek szeme rád száll!
A hőforrás buzgó tavába
Az eső fagyosan pereg.
A vizek a kettős nyomástól
Félelmesen füstölgenek.