Az utóbbi fél év legnépszerűbb versei
Rőt, forró szikla tenger partja mellett,
Kopár, kiégett déli szigeten.
Ember nem él itt, állat nem legelhet,
Virág, gyümölcsfa itt meg nem terem.
Kis falumtól búcsút vettem,
Ismét pesti ember lettem.
Félve mék az utcán végig,
A nagy lárma szinte szédít.
Bár régi vicc, de elmesélem.
Eddig nem hallották talán.
A hőse - ah, mily megható ez, -
Szegény világtalan leány.
Nem erdő, melynek nincs dala, virága,
Mit tavasz nem díszíthet,
A komor fenyves, váltig zöldben állva,
Nem más, csak néma díszlet.
Földindulás mindenfelé...
Hova fussak? merrefelé?
Hova menjek? merre fussak?
Oh e falak összezúznak!
Örülj, ha te meghalsz, majd körülállnak
apró szentek, megáldott hanggal és
énekelnek; áldott leszel, ha
nagyszemű fiuk és nagyszemű lányok...
Naptáram decembert mutat,
Az órám most üt éjfelet
S nem csattogtatják szárnyukat
Az emlék és a képzelet.
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...
Szeretek én bolyongani
Közöttetek, sirok halottjai!
Rég' porladó szivek fölött
A pázsit kétszer oly tömött.
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Egész nap űzvén a nyulat,
Elnyúlt a hűvös pad alatt
S aludni készült az agár.
Itt a bűvös május,
Gyöngyvirág hónapja,
Amikor a madár
Puha fészkét rakja.
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.