 | Réthy Lászlóetnográfus, numizmatikus, költőként Lőwy Árpád néven ismert |
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafennt is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Nagy ünnep van ma, - ritka nagy ünnep,
Hódoló népek ünnepet ülnek!
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegezugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Lőwy Arpád császári és királyi kitüntetést vár
Itt van a császár s Budavára
Fényes mint a Salamon-tornya,
Ős magyarok és uj leventék
Jönnek hódoló díszes sorba'.
A költők már Hazát, Szerelmet,
Hitet, Eszményt - mindent megénekeltek:
Női szívet és büszke férfikart,
S itt hagyták Lőwynek - a Szart.
Lőwy Árpád és a magyar nemzet.
Irodalmunkban, - büszkén mondom -
Nincs több olyan tipikus költő,
Mint Lőwy Árpád, akit ismer
Már egy egész nagy emberöltő.
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott, csak "Nála" van,
Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
Az "Édest" látja untalan.
Életutam’ csaknem bejártam.
Csalódtam s tanúltam sokat.
S a tapasztallás forrásából
Hány víg, bolondos vers fakadt?
A muzeum mögött négy szeglet
Határol egy területet,
Amelyen folyik napi életem
S e kis világ ma már elég nekem.
Bármerre is, tekint a szem,
Mindenütt: élet! élet!
Rózsás öléből hinti szét
Anyánk, a nagy Természet.
Megyek városból ki, messze
Hol nincs autó s velocipéd,
Hol csak virágokkal beszélek
S a tücsök mond el egy regét.
Hatodnapon teremte Isten embert,
Mint Mózes első könyve mondja:
Saját képére! s aztán megpihent, mert
A nagy probléma meg volt oldva.
Jahve teremté a Világot,
Egy szavával, mondván: Legyen!
S a nap sütött s forgott a föld, és
Völgyben fű nőtt s a fa a hegyen.
Láttam Párist, Rómát és Londont,
Tudok mindent, amit ember kigondolt,
A szív s az agy, mit magába vehet:
- S bejártam képzeletben az Eget.