Versek a háborúról
Elmegyek én katonának, az leszek,
Vészben forog édes hazám, én megyek!
Jobb karommal eddig rózsám öleltem,
Most hazámnak védelmére emelem.
Föl barátim! ...a csatára,
Hí a harczok istene;
Győzni fogunk, nem hibázhat
A magyarok fegyvere.
Édes anyám, mondd meg nekem,
Mért siratsz oly igen engem?
Kérlek, ne ejtsd könnyeidet,
Ne szomoritsd a szivemet.
Vivének-e földet, egy maroknyi földet
Bujdosó gyermekid, ó haza! belőled,
Hogy a távolban se váljanak el tőled?
Falu végén egy dombtető,
Rajta nyugszik a temető;
Keresztekkel telistele,
Sokat temettek már bele.
Hogy réműlve futott Mahomet Nándornak alóla,
A mentett várnép istenelé Hunyadit.
Szegény legény vagyok,
Nincs semmi vagyonom;
Szivem sem az enyém,
Rég birja galambom.
Csüggedt unszolók, vert, öreg fiúk,
Tépett hitü szentek,
Hivásotokat sírva köszönöm:
Nyakunkon tartja lábát még bakónk
S ti hörögve is háborut üzentek.
Hogy üdvezűljön egykoron,
Ha gyermek született,
Templomban rá békés kezek
Hullatnak szent vizet...
Hej, mi az itt, ház vagy kunyhó,
Vagy csak olyan vakondtúrás?
Gyönge vályogoldalának
Elég volna egy-két rúgás.
Bóbiskolván lehajtott kardomon
Mint a piros vér a fehér havon,
Visszáját úgy virítná szerte
Énem, e legnagyobb nagy-hatalom.
Miska huszár a szakácsnét
Sej-haj, kerülgette váltig.
Csak egy csókot kunyerált, de
Sej-haj, nem jutott odáig.
Ha szíved a hazáért
Ugy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped...
Huszárkaszárnya állt a téren,
Ott állt a nagy kaszárnya, kérem,
S ki szembe nézett, láthatott
Két csöpp kis ablakot.
Kint sétáltam egykor mulattomból este,
Szemléltem a holdat s vérpatakot feste.
Kérdém, mit jelent ez, mondja meg valaki,
Melyre felelének az égnek alaki:
"A franc hőssel leszen háborútok néktek,
Majd a félelemtől tűz nélkül elégtek."
Igy megrongáltatik mostan Magyarország,
Hogy sok idő kell, még majd azt helyrehozzák.