Szerző
Fejes István

Fejes István

református lelkész és költő

1838. január 22. — 1913. december 1.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 195 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2024. január 7.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölték (4)

Fejes István

Petőfi 50 éves halála napján

Indul őt keresni egész Magyarország,
Ország czímerével a koszorút hozzák;
Száll ezernyi népség sírját koszorúzni,
Koszorúzott sírján sírva leborulni.
Ó! te jó magyar nép, beh hiába fáradsz,
Szemed omló könyet beh hiába áraszt,
A Petőfi sírját nem leled meg sírva,
Nem tehetsz koszorút ismeretlen sírra!

Mikor Erdély vesztén a hon is elvérzett,
Az a nagy fájdalom, mit a dalnok érzett,
Áttörte valahol ott a bérczek alját,
S rengeteg zárta be rengeteg siralmát.
Nem kihamvadt porba, nem kialudt földbe,
De a hol a mélyben forr a lángok öble,
Ott van ő valahol rejtett sírhalomban,
Szive ég honáért örök fájdalomban.

Harsona zengése, csatakürt hangzása,
Biadó daloknak harczi rivalgása,
Zászlók suhogása véres csatatéren,
Kardok csillogása diadalmi fényben...
Talpra magyar, talpra! ez ha zengne újra,
A szabadság lángja, óh! ha az kigyúlna,
A Petőfi sírját keresni sem kéne,
Itt teremne köztünk maga, újra élve!

Dala újra zengne, zengne szabadságról,
Lelkeinket vinné az'a bűvös mámor,
Melylyel a halálba, mint álomba mentek
Honért, szabadságért ama dicsők, szentek!
Lángsírból kiszállva, ő vezetne újra,
A haza földjére áldva ő borúlna,
Koszorút ő adna, jó magyar nép, néked,
Hogy ezt a régi dalt még ma is megérted!

De Petőfi hallgat, ötven éve hallgat,
Minek bolygatjátok hát e nagy fájdalmat?
Abba a mély sírba ki merne ma lépni,
A hol az ő szivét száz keselyű tépi?
Jól vigyázz, magyar nép, még ma Segesvárott,
Búcsújáró helyen, imádkozva járj ott,
El ne űzzön onnan, a ki szolgahonra
A napsugarakból lángostorát fonja!

Fejes István aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!