Versek a hazáról
Csend. Hallgassatok mind.
Ott, a fövényen túl,
A drága ismerős parton
A közeli, aranyos parton
Hazai otthon int.
A szerelem gyertya, vagy mécs,
Lobog, lobog, de hát végre -
Szivben minél jobban ége
Annál hamarább lesz vége.
A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni -...
Képzelmem tündéri világát
A való porrá égeté,
Szerelmem lángszinű rózsáját
A gondok körme letöré,
Reményem rideg sirokon szomorkodik,
Megunva életét a sirba vágyodik.
Ha szíved a hazáért
Ugy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped...
Ha az egész kerek földet
végig mind bejárod,
A vitéz magyar huszárnak,
párját nem találod,
Mert a huszár az Úristen
első katonája,
A jó Isten maga vigyáz
a mennyekből rája.
Szobám kulcsát a tengermélybe dobták,
és nem mehetek most haza.
Egy tenger lett a távol,
és tenger szívem panasza.
Fiuk, az isten áldjon meg,
Én is iszom, igyatok!
Én nem nézhetek vidámon
Végig elhagyott hazámon,
Csak mikor részeg vagyok!
...
Egyiknek neve Buda vala,
Ki ez országot megvette vala;
Hogy az Árpád megholt vala,
Árpád után ő kapitány vala.
Az isten legdicsőbbik gondolatja...
Az isten legdicsőbbik gondolatja
Alakba akkor öltözik,
Midőn a szerető magyar anyától
Ép magyar magzat születik.
Isten hozzátok, szép halmok, és te, kies táj,
Hol bölcsőm rengett ősi fa árnya alatt.
Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Hol hajdan büszkén ragyogott Hont szikla tetőjén:
Ott most éjszaki szél, zúgva csatázva süvít;
És minden sivatag, még csak moh sem virul ormán,
Ember, kő, növevény, sírba nyugonni leszállt.
Úgy bolyongok szép Magyarországon
Mintha járnék idegen világban,
Bánat kísér, öldököl a szégyen,
Sorvadozok kegyelem-kenyéren.