Erdély
Kicsi földdarab, Erdély, enyém vagy.
Bensőm melegében hozzásimul arcod
édesanyám arcához, ki messze, más határon
őrzi a képét itthonmaradt fiának.
Tanyánk
Széljárta, puszta szirt.
Állunk a csúcson viharban, napba nézve.
Kitárjuk keblünk,
Hogy a föld minden zendülése,
Mi egyik pólustól a másik pólusig
Az embereken átremeg,
Fájó szívünkön megszűrve...
Atyai csókoddal homlokomon
hívőn alszom el s álmodom álmomat,
szent ajándékodat, én Uram.
Éjszaka van. A végtelenség
ezer fényes szemével reámmosolyog.
Elveszett hazámnak Emporiuma,
Sűrű könnyeimnek megindítója.
Mielőt rám szállna az örökös est,
Búcsúzkodni jöttem hozzád, Budapest.
Az éccaka reátok omlott,
De nem gyújtott ki csillagot,
Havas fejű erdélyi ormok,
Aludjatok, aludjatok!
Paloták közé ékelt sziklatömb,
Ki emelkedsz a vén Duna felett,
Óriás, kit rokon itt nem köszönt,
S akihez méltatlan a környezet...
Kerelőszentpáltól Krakkóig az út
Hosszú volt - s mégis győzelmes-rövid
- Báthory! - pedig nem volt repülőd,
Motorkerékpárod. - Sem tankjaid
Nem voltak. Mégis, hatalmas karod
Erdélyi súllyal sujtott egyaránt
Székely pártütőt s orosz zsarnokot.
Jaj, Barátom, nagyot kértél tőlem, lehetetlenül nagyot!
S ezen az egy ponton én kegyetlenül makacs vagyok.
Cudar egy sötétség; könnyemet se látom.
Pedig egyebem sincs könnynél a világon.
Megtörtént. Nem mondom, amit érdemeltél -
Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély!
Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elzavart falucskák
Kéklő hegyek alján,
Madárfütty az erdőn,
Vizomlás a sziklán!
Két egy édes testvér haza
Magyarország Erdélylyel,
Magyarjain kivül tart még
Másokat is kenyérrel.
Csak Erdélyben nőnek
Angyal képü lányok;
Innen válasszatok
Nőket ti, királyok.