Tavasz
Napról napra szebben nevet
A Nap tiszta arcával;
Sokkal sűrűbb árnyékot vet
A zöld erdő fájával;
Sokkal drágább a sík mező
Gazdagító javával;
Sokkal lágyobb a hűs szellő
Lengedező szárnyával.
Téli estén kérd anyádat,
Föl ne verje éjszakádat;
Gyönge hajnalvirradásban
Meg ne bántson álmodásban.
A fák vörös virágokat lázadnak
éjjel és vidám csavargók ölelnek
most a reccsenő ágú bokrok alatt;
csak a lány sivít, karmolva, teste...
Itt a bűvös május,
Gyöngyvirág hónapja,
Amikor a madár
Puha fészkét rakja.
A kívánatos kikeletnek gyönyörűségérűl
A Héra barlangját
Hogy borostyán folyja,
Azzal ékes mostan, zöld;
Örül immár Flora,
Jutott kívánt jóra,
Éled kikelettel föld,
Kedvet a Múzsáknál
Talált s Apollónál...
Becsülöm a tavaszt nagyon,
Minthogy sok virága vagyon;
De a drágalátos télnek,
Azért nyomába se léphet.
Elrothad a világ. A fák
olyanok, mint öreg banyák,
görbék, ráncosak, feketék,
ludbörzik felettük az ég.
Isten áldott napja csak elmosolyodik:
Megmozdul a vén Föld s mindjárt tavaszodik.
Kibújik a fűszál s csudálva csudálja:
Hová lett Tél apó hófehér bundája.
Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit bután
Esős, áprilisi hajnalt,
De még jobban délután,
De még jobban későn, éjjel:
Ilyen a tavaszi szív.
Tavaszi eső után, ó hogyha látni tudnád,
Hogy örvendeznek ilyenkor a fák!
Ó hogyha hallani tudnád hancuros kacagásukat!
Ó hogyha látni tudnád, ahogy egyhelyben lejtegetnek,
A könnyű, lenge menüetteket,
Amiket fejbólogatva tapssal kísérnek az öreg fák:
Örömödben megölelgetnéd sorra
Forró, nagy, boldog szerelemmel...
Mikor a föld vérétől pezsdült
erdő a kontyát mind lebontja,
lengetve piros pántlikákat
igy zeng a tavasz friss heroldja...
Fagyruháját levetette
Örök Idő királylánya,
S felveri a mezőt, rétet
csókos tavasz kacagása.
Hiába halt meg, aki meghalt! Zölden
csillog a friss rügy zsíros feje.
A napfény meg nem kérdi: vajjon
sötét-e a halottnak sírhelye!
Fújdogál a tavaszi szél,
Olvad már a hó,
Csomagol és költözködik
Öreg Tél apó.
Ma kisütött a tavaszi nap
s minden enyém a kerek ég alatt;
a fodros felhő a hegyek felett,
a selymesen elsuhogó szelek,
első levélke a tar ágakon,
viritó színek távol házakon,
utak mentén az elhagyott padok...