Tavasz
Borzasztó télnek hidege már hátra nyomulván
A Tavaszi kikelet jőve előre viszont.
Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeretőd ha volna,
Így nem hervadnál;
De hervadsz mint magam,
Hull kis leveled:
Kedves ifjuságom
Hull el itt veled.
Tavasszal szeretnék meghalni...
Nem az ősz hervadó, szomoru alkonyán,
Midőn csüggedt a lomb, s néma a csalogány,
S a napban láng nem ég, se földben szerelem:
De míg hő keblire virágot tűz a föld,
Mező zöldelni kezd, dalt a pacsirta költ:
Tavasszal szeretnék meghalni, kedvesem!
Jön a tavasz, jön a tavasz, nyilnak a virágok,
Kint a réten serény, munkás méh-rajokat látok;
Döngicsélve egy virágról másra iparkodnak...
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Nem voltam ott a szent agóniánál,
A könnyes remegések éjjelén.
Halállal vívott üzenet-tusákon
Nem voltam én.
Kikelet.
Egy évben van négy szakasz,
Elkezdjük most a tavaszt.
Az Ősz, melybe ellátogattál
Kiváncsian és vágytalanul,
Késő s még sem a régi kopár Ősz,
Melyre már csak a Tél hava kell:
Melyre Tavasz és új igéret ez.
Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a madár, idébb vagy odább száll;
Fűvel fával elbeszél, elsuttog, -
Aki szeret, Istenem, beh boldog!
Csöndes tavaszi délután,
Szelíd sugárral ég a nap,
Pattognak a fák, szól a fütty
Épp itt az ablakom alatt.
Se virág a réten,
Se madár az erdőn, -
Nyugalmas egy élet,
Nyugalmas, rettentőn.
Itt van a szép kikelet,
Ég-föld örül és nevet.
A bércet már a hajnal aranyozza,
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.
Üljetek örömünnepet,
A nagy festő megérkezett,
Ecsetjétől a barackfagalyon
Fehér csipkét csókol a fuvalom.