Tavasz
Lángolnak a csillagok odakinnt
Pántüzek a kék világmezőn.
Hallod a lármáját a tavasznak? -
Részeg tündércsapatok vágtatnak
Keresztül völgyön, ifjú hegytetőn.
Viruljon lobogónk, bomoljon mint a rügy, tavaszi kedvünk
sírokkal hintett földünket mindennél szebbnek lássa.
Minden rögöt bontó szirom örök jel itt, hol életünk
Tejút lengése vagy csillag futása.
Erdők hüs vonalán alszik a március.
Távol a könnyű világ, füstöl a százszavú
szél és a csipogó táj féle száll puha
szárnyakon, ábránd kergeti...
Eljött a tél s rossz napjaid,
Befagytál, szép folyó!
Jégláncz szorítja testedet
S fehér sírtakaró.
Itt-ott megbújva dacol még a hó,
Mint félrebillent, összetört hajó.
De másutt táncot jár a napsugár
S az alvó erdőt csókkal illeti.
Száll a lepke, dong a dongó,
A madárdal nem búsongó,
Nem hallatszik bús panasz;
Daltól hangos hegy, völgy, halom,
Falu végén zúg a malom:
Itt van, itt van a tavasz!
Mozdulat- és hang nélkül élnek;
A cseresznyefa csókját hintik
A kósza szélnek.
Színek csatáznak kint a réten,
A lombok égnek:
Nótázó kedve van a tarka
Tavaszi rétnek.
Még fagy öleli föld felületjét,
De mozdul az élet.
Az első sugár
Szinesre szövi mezők szövetjét,
Már utban a sok dalos madár.
Kemény fenyüs hegyek
Lágy felhőkbe nyúlnak,
Szürke felhők sötét
Zöldjéhez simúlnak.
Lába nyomán kizöldül a fű,
Hol fuvolázva elhalad,
Pille repül, cserebogár zsong
Énekelnek a madarak.
Szívfájdító tavasz.
És olyan jó.
És olyan jó.
És mégis olyan jó.
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Pufók felhők, dalos fuvalmak,
Foltos fény-mezők a mezőkön,
Kínok a szívben. Ő jön, ő jön,
A szent Tavasz. Ideragyognak
Messze szivek és messze faluk.
Zúg a havas erdő magas koronája
Éjszaki szél rajta veszett tánczát járja.
Elszáradt levelek csörögnek a szélben,
Rémek keringnek a fátyolos nagy éjben.