Beniczky Péter

A kívánatos kikeletnek gyönyörűségérűl

A Héra barlangját
Hogy borostyán folyja,
Azzal ékes mostan, zöld;
Örül immár Flora,
Jutott kívánt jóra,
Éled kikelettel föld,
Kedvet a Múzsáknál
Talált s Apollónál,
Nékik koszorúkat küld.

Újul a forráskút,
S föld gyomrábúl kifut,
Szép völgyekre siet s tér,
Mindenféle állat,
Nagy és kicsin falat
Örül, hogy már tavaszt ér,
Nem szenved rothadást,
Mert reménl újulást
Minden éltető gyökér.

Az szép hajnal ragyog,
Ékes harmat villog,
Hoz kedvet mindenfelül,
Jó hírrel jött fecske,
Újul agyagfészke,
Csacsog már házon kívül,
Napkeletkor varjú
Kákogva jön elő,
Ily szép időnek örül.

Ég felé pacsirta
Repül, hogy szózatja
Messzére elterjedjen,
Fülemile ágon
Függ, csak kicsiny szálon,
Álom reá ne érjen,
Addig szól s énekel,
Még az tajték vérrel
Kicsiny száján eredjen.

Cinegemadárka,
Kit rekesz s kalitka
Dióbéllel megcsalhat,
Tavaszi vadkecske,
Együgyű őzecske,
Kit tőr s háló megfoghat,
Jutott kikeletre,
Nem kerül most kézre,
Bátran nyomot mutathat.

Rigót is az tőrre,
Nem csalhatsz most lépre,
Fogoly bokrot nem lakja,
Az fűr csattog nagyon,
Nem fél semmit azon,
Hogy az karuly elfogja,
Héja is süvölti,
Vetett tőrt kerüli,
Tyúkfiakat csapkodja.

Gólya is gázolja
Mocsárokat, járja,
Kígyót s békát foghasson,
Fészket rak kéményen,
Nem fél, füst rámenjen,
Korog s kotyog hangason,
Róka lappang s forog,
S kertek alatt kullog,
Lúdfiakban kaphasson.

Szomjú szarvas kútra
S bágyadt madár ágra
Száll, s nyugosznak csendesen,
Minden bokor szállást,
A zöld árnyék nyugvást
Enged nékik kedvesen,
Csak nékem, szegénnek,
Árva bús fejemnek
Foly dolgom keservesen.

Mit óhajtson lelkem,
S mit példáz értelmem,
Figyelmezz verseimre,
Nem testi fájdalom,
De bús aggodalom
Szállott mostan szívemre,
Tégy választot, Echó,
Ki vagy égben lakó,
Felelj mostan mesémre.