Versek a szeretetről
Én napraforgó mozdulatlan állok,
Leszegett fővel, kertem közepén,
De ti, napok, fénylőek, égetőek:
Forduljatok felém!
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De háladatlan még ez is lehet:
Oly fokban a hogy ők szeretnek minket
Ritkán szeretjük vissza feleinket.
Szeretlek! mint a sír halottját,
Oly hűen, oly némán, -
Mint a sír, mely régen beomlott
Szeretett halottján.
Szeretem az égnek csillagtáborát.
Szeretem a Földnek parányi porát.
Szeretem az erdőt, a vadvirágot.
Szeretem a jót és az Igazságot.
Annyit beszélnek máma gyűlöletről
Annyit beszélnek máma gyűlöletről.
Mondják: a gyűlölet:
csak kötelesség önmagunk iránt.
Önvédelem,
lét- s fajfenntartó érzésáradás.
Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen ozsonázott
Tulipános udvarán.
Végtelen mezőkön
Vérpiros virágok,
Mámoros kelyhükben
Ringatózó lányok,
Mint apró harangok
Szivedbe zenélnek:
Áldozó zsoltárát
Az élet zenének.
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.
Kis szobában reng a bölcső,
Benne nyugszik a gyerek,
Szemei a jó anyának
Némán rajt' merengenek;
És a gyermek kis kacsója
Hozzá csókot integet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
Kertem alatt ha kimégy a rétre, leányka, s az ajtót
Zárva s szökőkutamat víztelen állva leled;
És zaj nélkül az ernyőket, hol máskor öröm zeng...
Nem voltak fiai és lányai
A hús és vér vak törvénye szerint.
Bándi Mariskának volt egy kis kacsája,
Annak ezüst tolla, arany koronája.
Tenyerén hordozta, onnan is etette,
Mint anya gyermekét, éppen úgy szerette.
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
- Milyen nagyon gazdaggá tettetek -
Úgy adtátok nekem
Isten szívét, és benne magatok.
Mint liliom szirma,
Az illatos párnán, -
Apró kezed alszik
Pedig szavát várnám...