Versek a háborúról
Sorsán vidámabb fény vonúl,
Ki bátran mégyen a csatának...
Nagy haragú Etelét, dúlóját annyi hadaknak,
Százhalom aljában rejti az érdi határ.
Halla török zajgást réműlt várában Egernek
S a sír álmaiból felnyöge arra Dobó...
Fiatal vagyok.
Korán terebélyesedtek vágyaim
szülőföldem hatalmas hegyei között.
Egy spanyol földmives sirverse
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
A' hányszor Duna hószinü jégbe takarja el arcát,
Annyiszor ott vélem látni Szilágyi hadát.
Hogy üdvezűljön egykoron,
Ha gyermek született,
Templomban rá békés kezek
Hullatnak szent vizet...
A martinyesti ütközeten elesett magyar vitézek sírkövére
Mink is ezen vérhelyre jövénk, koronánknak örökjét
Visszaszerezni, Koburg bölcs vezetése szerént.
"Mi ad, kis méhe, oly erőt,
Hogy küzdve társidért
Meghalsz kasodnak ajtaján,
Bár nem nyersz hírt, se bért?"...
Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
Isten hozzátok!
Vitéz barátok!
Kikkel míg harcoltam,
Testvér voltam.
A parti fűzfa úgy néz a hömpölygő tömegre,
mint egy koldusgyerek.
Kis pásztorfiúk ülnek tarisznyák körül.
Hé, hegyoldalak!