Ady Endre

Barna ég alatt

Nyáron hirtelen barnaság
Jön néha valahonnan.
Csupa nagy gyász a Föld s az Ég
S a szívem félve, reszketőn
Téli tempókra dobban.

Szapulva hull hideg eső,
Csepegő, furcsa árnyak,
Apró, fagyos, téli manók
Redős, forró homlokomon
Nagy próba-táncot járnak.

Ilyenkor mindent jól tudok,
Kegyetlenül, sötéten,
Hidegen látom sorsomat,
Célomat s balga végemet
Ott fönn a felhős Égen.

Barnán, felhősen néz a nyár
Reám, szegény balogra
S itt van már a homlokomon
Korán-kötötten, fagyosan
A tél jégvirág-csokra.

Virágos, szegény homlokom
Mögött mély, barna eszmék
S egy szörnyű gondolat-verem,
Megsiklanak a lábaim
S már mintha esnék, esnék.