Szegénységről szóló versek
Cigánysornak híjják falun,
Hol most télen-nyáron lakom,
Az utolsó házakat;
Ahol redves hegedűmet
Próbálgatom, sanyargatom:
Vaj' bebizonyul-e hűnek
Vagy álnokul cserbehagy?
Erdős pusztán, uri-lakban
Vendégsereg, mulatság van.
Cseng a pohár, szól a zene,
Öröm és bú rezeg benne.
Most senki...
Gyüjtőkamrája egy tömeg izomnak,
Melyet nehéz, kínos igára fognak.
Némán mozgó, hideg, holt gépezet,
Mit más keze irányít és vezet -
Hogy ember is, csak sóhaja
Jelenti.
Oh nézd, az óriás hajó mi szépen
Indúl a révből a nyugodt habon:
Ragyogva lejt odébb az esti szélben -
Hinnéd, hogy kedvvel, kinccsel gazdagon.
Így csak az anyák tudnak nézni
Sokszor találkozom
tereken, utcapartokon
egy-egy szorongó, sajkátlan hajótöröttel.
Őszi eső, hideg eső hulldogál,
Őszi szellő, hideg szellő fújdogal.
Szegény asszony, özvegy asszony, merre mégy
"Fiaimnak egy kis meleg ételért."...
A rétek, útak csendesen
úsznak a hűvös vizeken
sejhaj
úsznak a hűvös vizeken -
Faluról-falura szanaszét jár szegény,
Vándorol örökké a kis gyürüs legény.
Batyus zsák, süvöltő, szeges bot, faláda...
S a többi... s a többi...
Elég ebből ennyi...
Ez az ő mindene, ez az ő világa.
Szószéken az öreg pap,
Mint egy apostol, áll:
A "tékozló fiu"-ról
Fenkölten prédikál.
Ha nincs drágagyöngyöd,
Jó akkor a kláris,
Tüzes paripád, ha nincsen,
Jó ám a szamár is.
Üres a tarisznyád, bujdosó pajtásom.
Az enyém is úgy van. Kacagjunk egymáson.
A májuseste lázas ritmusára
szerelmesen bokáznak most a margaréták.
Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.
Sürgő vásár a kebelem,
Áru benne a szerelem,
Nem eladó senki másnak,
Csak annak a szép juhásznak.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.