 | Verseghy Ferencköltő és nyelvész |
Még repdes enyelgve az alkonyi szél,
's csókjára megrezzen a' rózsalevél,
sír Lilla, 's az érre leszögzi szemét,
melly zúgva gyorsíttya előre vizét.
Ama szép Rósa, nézd, o! nézd,
mint jádzik Zefirrel.
O! genge rósa! jól meg-nézd,
ki jádzik veszsződdel?
Előttem látom Laura!
Lebegni képedet;
de ah! melly nedves szemmel,
hogy nem te önnön vagy.
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, 's meg-szegvén hitét
el-adta szivét.
Mint vagy Palócz? Cserháti tartományodban
ritkúle már az ostoba?
Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem szeretlek.
Tegnap engem' Kedvesemmel
kettetskén a' zöld ligetben
andalogni lelt Anyám.
Szabad dühökkel ostromolta
sok régi bárdus honnya' népeit;
azért nevezte a' gorombát
bárdusnak ó Romában a' deák.
Gróf Szápáry János neve' napjára
Mennybűl leszállott Harmonía!
mondgy kéjjel tellyes hangokot
's kövesd a' kívánságokot,
mellyekkel Istent szívünk víjja,
hogy rá terjesztvén óvó szárnyait,
Urunknak boldogítsa napjait.
Jó Leányka! szépen nyílnak
szép ortzádon a' tavasznak
kedves rósaszínei.