Verseghy Ferencköltő és nyelvész |
Jó Leányka! szépen nyílnak
szép ortzádon a' tavasznak
kedves rósaszínei.
Tegnap engem' Kedvesemmel
kettetskén a' zöld ligetben
andalogni lelt Anyám.
Hasztalan édesgetsz lauruskoszorúval Apolló!
nem dalol illy bérért verseket, a' ki okos.
Mit? Rozílis! illy korodban
arra kérhetsz engemet:
hogy tenéked, mint barátod,
felszentellyem szívemet?
Te gallyas fáknak bús lakossa
e' gyöngyös forradékok mellett!
Ó magyar vérbül eredett Menyecske!
Czinkosod' karjánn, ki urad' fejére
szarvakat raggat, hova mégy mosolygva
olly sietéssel?
Előttem látom Laura!
Lebegni képedet;
de ah! melly nedves szemmel,
hogy nem te önnön vagy.
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a' szarvasünő, melly veszedelmeket
vélvén lenni nyomában,
réműltt annya megé szalad.
Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem szeretlek.
Ah! el-hagyott! oda minden reményem
Külső szivnek el-adta szerelmét,
nem néz reám, nem halgat, ha beszillem
szivemnek keservét.
Gróf Szápáry János neve' napjára
Mennybűl leszállott Harmonía!
mondgy kéjjel tellyes hangokot
's kövesd a' kívánságokot,
mellyekkel Istent szívünk víjja,
hogy rá terjesztvén óvó szárnyait,
Urunknak boldogítsa napjait.
Ama szép Rósa, nézd, o! nézd,
mint jádzik Zefirrel.
O! genge rósa! jól meg-nézd,
ki jádzik veszsződdel?
Ah! hasztalan már minden erőltetés
Dorkám! naponkint alkonyodik tüzem.
Kinlódva hívom vissza Cziprist
's meg nem akar könyörülni rajtam.
Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,
meg-indulé Te szived,
midőn sirva szorongattya
kezedet szerelmesed?