 | Ady Endre rövid verseiteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Csonttá fagy az, akit szeretnek:
Minden csöpp vér, mely hull miatta,
Belekeményül jégbe, fagyba.
Zuboly (Bányai Elemér) emléktáblájára
Zuboly, nézz bennünket!
Te szabad hajdúságod
S halálos nagypénteked...
A régi csapszékbe gyerünk,
Hol a magyar lyány és a fáta
Egyformán kivánta
Tréfánk és furcsa ingerünk.
Ha elmentél,
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jónagyobbat:
A Halált.
Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog, zuhog, mindig fehéren.
Szobám: a harmadik emelet
S aki szeret,
Gondolja meg, mert hosszú az út,
Mert rossz, hazug,
Aki tagad.
Sok-sok új vers, kínban fogant szavak,
Óh, életem, be nagyon éltelek,
Óh, életem, be eldaloltalak.
Nem kivánta lelke-teste,
De harcolni mégis harcolt,
Kereste vagy nem kereste,
De harcolni kelletett.
Be szép a város s kínálkozók,
Kiket már nem kivánok:
Legendás Mult, Jelen és Jövő
S a lyányok.
Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.
Este, őszi este,
Milánóban, a dóm előtt
Valami a szívünkre hullt
S a szívünket összesebezte.
Ez a nagy, szomorú fűz
Az én falusi fáimmal szemben,
Nem bólintgat kín-keservesebben,
Mint egy régi-régi fűz,
Egy régi-régi fűz.
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál élén
A romboló angyal-seregnek.
Csak azért is szeretlek.
Ha kinek Isten úgy tartotta,
Hogy élnie kell,
Hogy félnie kell,
Álljon minden ároknál jobba
S álljon minden rossz hitnél jobba.
Szép Húsvét jött most, cifra és derült,
Uram-Istenem, ez se sikerült:
Egy kalendáriumi szomoruság.