Vallásos versek
Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.
"Megint panasz, hát már megint panasz!
És akiről szól, mindig csak pap az.
Tart a panasz estétől hajnalig,
Az ember még csak nem is alhatik!"
Igy szólt az úristen nagy bosszusan.
Te, Isten, ki Titok vagy, tudod
Hogy én nem vagyok mai gyermek:
Az én ügyem a te ügyed,
S ki ellenem támad, azt verd meg.
Templomba tévedtem s a félhomályban
Megálltam, búban elmerülve mélyen,
Hol a zsidók királya haloványan,
Bágyadt szemekkel halni készül épen.
Boldogok azok, akik úgy alusznak,
hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a
kívánságom is haszontalan, ha az álmodozások
ostromolják a sírhalmokat.
Jézus, szivem szép szerelme!
Az én lelkem gerjedelme
Buzgón szeret tégedet...
Énekecske gyermekek rengetésére
Szenteltessék Uram az te szent neved,
Dícsérjenek a csecsszopók tégedet,
Adjad Uram őnékik Szent Lelkedet,
Szent fiaddal esmerjenek tégedet.
Isten minden részét az új esztendőnek
Tegye szerencsessé kedves személyednek.
Szerencsémre áldjon, s engedje kedvemnek,
Hogy véle közlése legyen szerelmednek.
A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.
Máriát dicsérik a hívek,
A kis templomból szól az ének,
Mária, a mi menedékünk,
Szárnyal a könyörgés az égnek.
Szeretlek téged, te szép, bús,
Te szőke, te jó, te Jézus,
Szívemben emlékül élnek
Holdfényes hegyi beszédek,
Genezáreti álmok,
Patyolat szűzi virágok!
Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
Páriz Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!
Égessük meg hát, monda szavamra Begyes.