Vallásos versek
Egy vén révésznek ócska csónakán
ült hat tudós. És azt beszélgeték,
hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!
Csendes éjszakán járkálok,
S hány varázslatot találok!
Gyenge szelek,
Falevelek,
Holdbeszélgetést susognak,
Távol patakok zuhognak.
Titkait Istennek sáfárló doctori szolga,
S Krisztus nyájának szent dolgát mútató példa,
Ez magyari népnek nyelvén használni ki sokban...
A dóm örök vágyával égbe tör fel
S büszkén dacol az elmúló idővel.
Mária, májusi esték
Asszonya, mennyei fény,
Míg örök éjbe sietnék,
Megtérek szívedhez én.
Nyilazzatok: a seb rózsát terem,
Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!
A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Mikor a messze kis falucska
Jászlában a barmok között
Az égi gyermek megszületett
S az angyalok víg szózatát
Hallották jámbor pásztorok,
Augustus császár mit csinált?
Páriz Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!
Égessük meg hát, monda szavamra Begyes.
Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Szeretlek forrón, mint eddig soha,
Te mindig áldott, mindig mostoha
Élet!
Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
Megnyílt az ég ma hirtelen,
a nagy kárpitot félrevonták -
s a rőt mező ma színt kapott
és felvirult sok régi, holt ág.