lorkababa kedvenc versei
Szilassy Ágnesz Kis-aszszonyhoz.
Zöld Kor, 'virágzó elme, tiszta szív,
Természetes, nem tettetett, szent ösztönök.
Nemes tehetség szentül érzeni;
S nemes szabadság bátran szólani:
A' legnagyobb jók mind azok között
Mellyekben a' Természet részesít.
Az halálról való emlékeztetés.
Ember emlékezzél az szomorú halálról,
Emlékezzél az halálnak rövid órájáról;
Emlékezzél emberi állat, ingyenmajd meg kell halnod!
Ifjú valál, de nem volt örömed,
Szívedben csak a fájdalom lakott.
Mások alig ösmernek könnyeket,
S neked az ég oly sok könnyet adott!
Még tudok szeretni, ez isteni szikra
Megvan még szívemben.
Még tudnék örülni, boldog lenni véled
Forró szerelemben.
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy hol találtatik a kedves múlatság?
Nincs a cifra várban, nincs a nagyságoknál,
Sok cselédű pompás főméltóságoknál.
Szerelmemet ha vizsgálom,
Álnokságát tapasztalom;
Édesgetett még megejtett,
Még hálójában keritett,
Most jól látom, mi haszna.
Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szivedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szivedbe Isten lelke költözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Hatodnapon teremte Isten embert,
Mint Mózes első könyve mondja:
Saját képére! s aztán megpihent, mert
A nagy probléma meg volt oldva.
Egész lélekkel, igaz szívvel
Hódolok Krisztus szellemének!
- Minden szavamból rám ismernek:
Akik igazán keresztények.
Nem csoda, ha ujra élek,
Mert hisz ujra láttam őt!
Visszaszállt belém a lélek,
Eszmélek, mint azelőtt.
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Juszuf, a költő, hármat szeretett:
A dalt, a lányt és a kerevetet.
Azt mondjátok, nincs dalaimban érzet,
Nem érzi szívem, lantom mit beszél,
Képzelet mind, mit szenvedélyes hangon
A dal a lélek mélyibül regél.
Egek legszebb szüleménye,
Csak jobb lelkek érzeménye,
Oh drága hiv barátság!
Nálad nélkül gyászos éltünk,
Soha nem teljes örömünk,
Nem édes a boldogság.
Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És elbúsúltam ifjuságodon;
Eltűnt, oh, elenyészett éveiden,
Oly bánatosan méla arcodon.