 | Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Honfi! ha föllépendsz düledék várára Szigetnek,
Sírva ne említs szót sajnos eleste felől...
Hosszú életet élj, hogy elérd, amit mi reméltünk,
S ami reményünkön túl vala, érni reméld...
Égj tisztán, mint a szent oltár lángja hazádért,
Küzdj fel az érdemnek sziklatetője felé...
Kedves lányka! ha sírhelyemet meglátni jövendesz,
Szőke hajadból egy fürt legyen áldozatod.
Kard, eke, lánc készűl a vasnak gazdag eréből;
Táplál, véd, büntet: hármasan őrzi a hont.
Folyj el, o folyj, patak, és kit partod bokra lehullat,
Vidd a rózsalevélt gyors vizeidben alá...
Rózsa, hajolj meg a lányok előtt: szerelemmel az ifju
Téged imád, érted gerjedez, arcaikon...
Jött a Halál betegágyához magyar ifju királynak:
De látván a hazát állni s a nemzetet ott...
Sallay! hogy fecskét láttál legelőször ez éven,
A Duna habjaiban arcodat öblögetéd...
Nőtelen országnak méltán mondhatni hazánkat,
Mert szívben s szóval hölgyei nem magyarok.
Zár-lakot óhajtál? a lány szive zár-lak; apácák
Benne az érzelmek s szűz fejedelmök erény.
Még egyszer te nekünk nem kellesz, nagy nevü író,
Nem vagy az isteneké, nem vagy az embereké...
Lányka! ha lassu dobajt hallasz s ajtódon az álmak
Tűnedezése között szellemi hármas ütést...
Szép vagy, Amália, szép; de ha szép a bájos Elíza,
Jaj neked! ő hűbb is, nem csalogatja hivét.
Haldoklott Hunyadi s meg nem tuda halni; töröknek
Egy nagy adósságot tört lefizetni csatán.