 | Vörösmarty Mihály szomorú szerelmes verseimagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Nem mondom, hogy szeretlek,
Mi haszna mondanám?
Te szómra nem hajolnál
S csak búmat toldanám.
Mondtam az észnek: hagyd! a szívnek: szív! ne szeresd őt...
Zöld ágon kis gili
Zokogva búg,
Mert társát nem leli;
S mindegyre búg.
Fogadd el, édes Emmim,
Virágaim szebbikét:
Szerelmem ülteté ezt,
Szerelmem ápolá.
Szív vagyok, elkeserűlt ifjúnak szíve, üres ház,
Melyben kedv nélkűl száll meg az égi lakos;
Itt az öröm szomorúvá lesz, kéj és gyönyör elhal...
E helyet elbódúlt szerető keresé ki magának,
És szomorú fákkal rakta meg a szomorú.
Hulló harmatnak szeretője, s a harmatos ágé,
Mézajakú kis raj nyugszom e rózsa megett.
Természet, ki mostohám vagy,
S tőlem mindent megtagadsz,
És egyébnek abból, amit
Rólam elvonsz, bőven adsz,
Halljad egyszer bús fiadnak
Nyílt szivéből jött szavát:
Nem pör az, nem rút kajánság
Ami nyitja ajakát.