 | Vörösmarty Mihálymagyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja |
Szép az Asszony, szebb mint máskor,
Ha hamisság van vele.
Láttam ilyet, s majd megvesztem,
Szívem úgy elgyúlt bele.
Kis lány, nagy lány,
Mit ér; ha hamis?
Fölebb is, alább is,
A szomszédban is.
Elszáradt a rózsafa,
Fátyolkendő függ rajta,
Hej baj, hej baj!
Nem leszek én víg soha.
Alkudtál s mondtad: "nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
Ki lesz fogyasztó bánatom orvosa?
Ki ád magamnak vissza megint? Mi tett
Boldogtalanná? Hajh! miért fut
Víg öröm e nyomorú kebeltől?
Mulnak az esztendők szomorú folyamattal azonban,
Még nyög az emberi nem élete terhe alatt.
Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És szomjamat vízzel nem olthatom.
Nem oltaná el azt a Balaton,
Nem a mézes szőlőjü Badacson.
1
Y árva betű, régóta gyanús vagy előttem,
Ösmeretlen szám vagy sok kivonások után.
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém,
Hejh forgószél! ha jó volnál,
Inkább babámhoz hordanál.
Tarka kendőd lobogása
Lelkem édes mulatása;
Csakhogy hajh a kendő alatt
Hamis a szív, mely kopogat.
Lászlót köszöntök, nem László-napot,
Mert a nap elrepűl, s a gyors idő
A fergetegnél gyorsabb szárnyakon
Rabolja tőlünk kurta éveit.
Vesztedre mégy-e ily örömest? vagy a
Tündér reménység biztata újolag?
Oh, annyiszor megcsalt ez immár
S búslakodást hagya tört szivedben.
Handabasát neki a nyavalyásnak: régi betegség
Bántja fejét, s gyomrát, vess neki handabasát!
Éj vagyok, te csillag,
Fényes és hideg,
Én setét a bútól
S vágy miatt beteg.