Reményik Sándor

Reményik Sándor versei a halálról

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból
1890. augusztus 30. (Kolozsvár) — 1941. október 24. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Redők egy arcon

Egy arc: a lélek sötét szántóföldje,
Bele barázdák, hosszú árkok törve.

Tovább...

A kézi tükör

Hajolt fölém sok szép leány,
Melengetett sok lehelet,
Sok ingerkedő tűz-ajak
Rontotta jeges kedvemet.

Tovább...

Barátkeselyű

A törpefenyők szívós karja közt
Feküdtem önfeledten.
Síri csend, csúcsok csendje vett körül.
A tekintetem, ahogy fölvetettem
Találkozott egy óriás madárral.
Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal
A nagy magasban szinte állt felettem.

Tovább...

Anyám testamentuma

Mellette ültünk ketten kétfelől,
Mikor nehezen megmozdult a hangja:
"Ha meghalok, - légy anyja"
Már nézni nem tudott a barátnőre,
Életében egyetlen barátnőre,
De tudta, kire bízott engemet:
A szeretetre s az erőre,
A biztonságra és a nyugalomra.

Tovább...

Sorsunkra hagyva

Felszállt a vészjel, és körülrepült
Viharmadárként a föld kerekén:
Búvárhajó... kínai partvidék...
Bent emberek és fogyó oxigén.

Tovább...

Új Szt. János-kórház

A 14-es villamoskocsi
Be gyakran hoz most erre kifele:
"Új Szt. János-kórház, végállomás."
Én csak átszállok ott. -
S átszálltál ott Te is.

Tovább...

Andrée naplója

Könyvek, ti világjáró győztesek,
Kik minden titkot kínálva kitártok:
Vád-iratok és ön-igazolások,
Ragyogó, forró, zengő memoárok, -
A megfagyott napló történetét
Fagyott gazdája mellett - hallottátok?

Tovább...

Mindenki megy...

Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova -
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.

Tovább...

Halott poéta

Halott poéta versét olvasom,
Ki tegnap élt még. Úgy-e, furcsa ez?
Lelke szépsége reám permetez,
Mint aranyharmat hűs hajnali tájra,
Fürdik a lelkem áldott aranyába'.
Belőle belém árad az erő.
Koporsó, hát hol itt a fulánkod?

Tovább...

Fiaimhoz

Idők ormán döng már a léptetek,
Lelkemből-szakadt álmok,
Versek, ti harsonák, amiken át
A süket végtelenbe felkiáltok.

Tovább...

Én elengedtem...

"Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Írta, mikor már szinte haldokoltam.
S megértették egysoros levelét
Akkor az égben s a pokolban.

Tovább...

Azután...

A porba vegyül könnyünk, vérünk.
Jajunk a végtelen felissza,
Mi nem jövünk ide vissza.

Tovább...

Szószéken

A halál aznap azt súgta neki:
A szószéken ma nem állsz egyedül,
A szószéken ma én állok veled,
És amikor legjobban tündököl,
Elmetszem szavad aranyfonalát.

Tovább...

Már járt...

Már járt a villám a fejem felett,
S bújtam előle vén fenyő alá
Jó helyre ép...

Tovább...

Örök béke

Nem paktumok és nem kongresszusok,
Nem új törvények, nem a régi jog.

Tovább...