 | Reményik Sándor versei a magyar nemzetrőlerdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból |
Téli szél a tar gallyakat fujja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.
Elvégeztetett? - Nem.
Mostan kezdődik újra.
Az újrakezdés arany jelszavát
Minden magyar kapura
Véssük fel, véreim!
Egy klub - s egy zászló.
Lányok zászlaja.
Nincs cifra ünnep,
Nincs zászló-anya.
Klorofil - mondja a növénytudós:
Levéli-zöld.
Reménység - mondja a szomorú szív,
S ha elviselt,
Ismét magára ölt.
Hogy ez még nem jutott eszembe:
Hogy a Göncölszekér hét csillagát
A hét vezér nevén nevezzem el:
Álmos, Előd, Ond - jaj, olyan rég volt,
Nem is tudom tovább.
Egy tizenötös szám. És március:
Az első tavasz-hónap közepe.
Kimondottam így egyszerűn,
Ne féljetek, ne féljen senkise.