Reményik Sándor

Reményik Sándor szomorú versei

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból
1890. augusztus 30. (Kolozsvár) — 1941. október 24. (Kolozsvár)

Szerző figyelése

Én most...

Én most ki nem bírom a papi szót,
Templomba járni én most nem tudok,
Szívembe tőrként döf minden ámen
S úgy érzem, rám dőlnek a templomok.

Tovább...

Másvilági vándor a kezemen

Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Tovább...

Idegen vendég a kánai menyegzőn

Itt is, ott is menyegző, Kána.
Öröm villan e bús világra.

Tovább...

Télelő

Ez télelő, - sötétedik hamar,
Mindjárt homályba hull a kis szoba...
Vajjon derültebb volna s biztatóbb,
Megnyugtatóbb és ígéretesebb,
Ha valaki mellettem ülne most
És fogná erősen a kezemet,
Fülembe suttogva varázs-igét?

Tovább...

Nem kérdezem már

Szomorú Testvérem, én megpróbálom
Nem kérdezni többé tőled, miért vagy szomorú.
Nem hessegetem s nem riasztgatom többé
Tapintatos, vagy akár tapintatlan szóval
Az árnyékodat, mely csupán tied,
Tied, megoszthatatlanul.

Tovább...

Záróra után

Az ívlámpák itt sorba kialusznak,
Fogy a muzsika, halkul a beszéd,
Az indóháznál egy-egy árva fény
Éjbemereszti reszkető szemét.

Tovább...

Fekete gyémánt

Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.

Tovább...

Fagyöngyök

Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok...

Tovább...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom