 | Kis Jánosköltő, műfordító, evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja |
A módi a világ kegyetlen bálványa,
Az unalom s újság méltó maradványa,
Ki a Szajna mellől, hol fénylik lakvára,
Küldi portékáit a föld négy tájára,
S annál szerencsésben felveri árokat,
Minél veszendőbből készíti azokat.
Egy bárány, mikor elsőben
Legelni bocsáttatott,
A hegyes völgyes erdőben
Pajkos kedvvel mulatott.
Rózsás partu patak csörgésénél,
Fülemilék zengedezésénél,
Szunnyad Lilli, szivem mindene,
S szebben mint most még nem pihene,
A szép lélek. Vajjon mit álmodik,
Ékes szája kire mosolyodik?
Szent barátság, ki megvetve minket,
Felkeresni jámbor őseinket,
Nemünktől bucsut vettél,
Égnek boldog lakosa lettél...
Felséges vár, éggel rokon elme
Szent emléke Pindus tetején,
Hol Músák boldogító szerelme
Istenekké vált bölcsek fején
Nimbust derít, mellytől megbájolva
Kiki feléd sóhajtoz lángolva,
Ki érezni a szépnek kecsét
S látni képes a jónak becsét.
Egy holló, ha mi szép szemébe akadott,
Gyürüt, órát, aranyt, mindent elragadott.
FIATAL FA. Lassan, ó szél gazda, lassan!
Egy magammal bánjál irgalmasan,
Csererdőkkel vívnod főbb dicsőség lészen,
Én gyenge vagyok, jaj! öszvezúzsz egészen!
Vígadj, kedves, az életnek
Kies kikeletében,
Míg még mindenek nevetnek
Reád szépség fényében.
Nem csuda, ha nem félsz meghalni, a halál
Nem újság előtted, már kétszer meghalál.
Soha nem bájol testednek
Csábító szépsége,
Ha nem ékesít lelkednek
Belső nemessége.
Húsz esztendős vagy, s még sem szép,
Harminc, s még sem erős és ép,
Negyven, s még sem érett eszü okos...
Lyányka, higyj igaz hivednek:
Örvénybe tántorodol,
S kora sírt ássz életednek
Ha buján kacérkodol.
Mint Músák éneke folyjon
Élted rózsás halmokon,
Égi békeségként nyájasan táncoljon
Mindég szép napokon.
A kit én fogok szeretni,
Tudjon nyájasan nevetni,
Légyen ékes virágszál!
Elmés tréfa s jó indulat
Énrám ez hat,
Nem csak a szép sima áll.
Egy gyermek, ki diót enni
Felette igen szerete,
Fára szert akarván tenni
Kertjébe diót ültete.