rozmanjenone kedvenc versei
Az időkben semmi nagyság,
Az ember mind csak pénzes zsák...
Elröpültél már, szeretett ifjúság!
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság.
Minden érzésünknek anyja a szerelem,
Ez olly nagy oltalom, melly nagy veszedelem.
Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő éngem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével...
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Célia szép feje úgy áll lefiggesztve...
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mert szép vagy, kellemid
Varázsát bámulom;
Mert jó vagy, tisztelet
Díjával áldozom...
A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!
Múzsa segíts! segíts!
Jaj, de kihez, s ki szóll?
Engemet egy se tud,
élek-e, vagy halok.
Szobám kulcsát a tengermélybe dobták,
és nem mehetek most haza.
Egy tenger lett a távol,
és tenger szívem panasza.
Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett...
Róllad emlékezek
reggeli
első elmélkedésimben -
róllad gyűlnek ezek
estveli
vég elcsendesedésimben!
Kipp - kopp, mintha egy aszzony jönne,
Sötét lépcsőn, remegve, lopva:
Szivem eláll, nagyszerüt várok
Őszi alkonyban, bizakodva.
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.