AlizH kedvenc versei
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki darabos utját
Sziklák között járja...
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre le,
Avarja sápad, egyre nő:
Dérverte szemfedő.
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.