 | Salamon Ernőköltő és újságíró |
Halott tél ringat januárt, a tél megint csak megtalált,
üres gyomrunk ma sem zabált.
Ilyenkor indul el a hegyi szél
s kotródik sirva a marék meleg,
ilyenkor szörnyű vágyaik miatt
szerre pusztulnak el az emberek.
A telő vizek partján már a lomb
új színt kapott a kergetőző széltől,
a hó alatt terméketlen zsibong
a föld és puha ölelésre kél föl.
Megöregszik az idő,
víz jár altatónak,
megbutul a kerti kő,
sáros lesz a hónap...
Siess, hogy megsirassál,
kendős mellednek használ,
hajnalig kiteríttess...
Két városban éltem,
három megyét láttam,
se vizem, se téglám,
semmit tarisnyáltam
Szépen száll a szegénység,
szállhat könnyű szívvel,
kit más táji könnyű sor,
kit betegség hí el.
Aludj, mucskos, én altatlak,
most az én kényemre hagytak!
Ha mindjárt el nem aludsz,
megfúvatom a hamút,
szelet teszlek éleszteni,
engedlek a jégre menni,
kútra, veder vizet merni
krumpli alá főni tenni...
Mint az útszéli víz, maradok,
mint az útszéli víz, megyek,
nézz belém, megragyogok,
s eltorzulok veled.