Munkáról szóló versek
'Honnan, honnan, fáradt öreg?
Vállad nehéz ásót emel;
Mely fényes lőn a munka közt
De törve csorba élivel.'...
Lekonyul a búza feje;
Aratásnak van ideje.
Gazda ember kaszát penget,
Ugy vágja a sűrü rendet.
Munkára fel, versenyre fel,
Magyarhon ifjai!
A mit ma végezhettek el,
Kár elhalasztani.
Zúg, ha őröl, zúg a malom.
Oda viszem a búzámat.
Hála Isten, van víz elég,
Jól forog a malomkerék.
Mit nevettek? - mit csúfoltok? -
hisz' főszakács vagyok én:
Hónom alatt főzőkanál,
előttem meg a kötény.
Amióta Évike a szobalány,
Hej, huj, szobalány!
Nincsen tükör a szobámnak falán,
Hej, huj, a falán.
Húzom-húzom a fűrészt,
mert favágó vagyok:
A tuskóból pedig majd...
Ki egyetlen, bús, vaksi szemmé
Teszed a testünk,
Szent festék, mellyel az egekre
Lázadó, nagy képeket festünk:
Áldassál, emberi Verejték.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Megérett a búza, sárgul a kalásza
Piroslik a szeme, kész az aratásra.
Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek,
Aratók danája hangzik mindenünnet.
Agrária! földünk leánya: szellem,
Pihenj meg itt e rozskereszten -
Bealkonyult.
Fordítsd felém a képed
És szólj, óh életadó élet,
Mi fáj itt, mikor pendül a kasza?
Pista kiment a rétre, szénát gyűjt serényen,
Meglátszik a szorgalom a csöpp kis legényen...
Három kis lány mit gondola,
Mikor hazulról elindula?
Cseng a kasza, peng a sarló,
Nyomán fel-felsír a tarló,
Menekül a fürjmadár.