Kesergő
Mint a szájban a lyukas fog,
eltengődöm, hogyha hagytok,
el én, valahogy!
Lusta csorda sarkán járok,
megrikat por, megbánt árok
és megtúr a bot.
Mint ablakba rakott gyertya,
olyan puhára kevert a
kevés kereset.
Fuvó mellem erejének
dühöt okádnak a vének
s ifju vétkesek!
Pinceszagu tömegházban,
egyedül fetrengek lázban,
árván hagytatok,
én se telet, én se sarat,
én se nyarat, napsugarat,
már nem láthatok!
Már az én nevem: utolsó,
nem törik el, hej, a korsó,
pedig sok vizet
mert ki másnak. Csak cselédnek
hínak gazdáim, mig élnek
és meg nem fizet
semmiféle hatalmasság!
Nékem nem terem igazság,
társam, felesem!
Lekaszálta más a búzát,
piros keserűség húz át
szegény telkemen!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!