Réthy Lászlóetnográfus, numizmatikus, költőként Lőwy Árpád néven ismert |
A költők már Hazát, Szerelmet,
Hitet, Eszményt - mindent megénekeltek:
Női szívet és büszke férfikart,
S itt hagyták Lőwynek - a Szart.
Lőwy Árpád és a magyar nemzet.
Irodalmunkban, - büszkén mondom -
Nincs több olyan tipikus költő,
Mint Lőwy Árpád, akit ismer
Már egy egész nagy emberöltő.
Lőwy Arpád császári és királyi kitüntetést vár
Itt van a császár s Budavára
Fényes mint a Salamon-tornya,
Ős magyarok és uj leventék
Jönnek hódoló díszes sorba'.
Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén:
Hazám zegezugát úgy járom én;
Csak azt zengem, mi lelkemből fakad,
Víg és bús nóta egyformán akad.
Nagy ünnep van ma, - ritka nagy ünnep,
Hódoló népek ünnepet ülnek!
Láttam Párist, Rómát és Londont,
Tudok mindent, amit ember kigondolt,
A szív s az agy, mit magába vehet:
- S bejártam képzeletben az Eget.
Vezércikket ír Lengyel Zoltán
(Hogy odafennt is meghallják tán?)
Amelynek az a jelszava:
Hogy hazánk egy nagy körtefa.
Az emberek, ha járnak-kelnek,
Hallanak mindenféle nyelvet:
- Egyik csicsergő, fülbemászó.
Az idő múlik, hanyatlik a nap,
Csak dereng még a láthatár felett;
De szivem forró, reszketek amint
Érintem fehér síma kezedet.
E földi élet csak küszöb
Egy fényes, magas Lét felé,
Midőn a lélek boldogan
Jut Istennek színe elé.
Életutam’ csaknem bejártam.
Csalódtam s tanúltam sokat.
S a tapasztallás forrásából
Hány víg, bolondos vers fakadt?
Kora reggel még, - oly hideg van -
S kis gyermekek hosszú sorokban
Templomba mennek.
Fiúk s lányok; külön padokba’
Imát rebegnek fagyoskodva
A jó Istennek!
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott, csak "Nála" van,
Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
Az "Édest" látja untalan.
Beteg volt szegény, - nagy keservek
Ütöttek házunkon tanyát:
A lelkem sírt, ha vigasztaltam
A hervadó, szelíd anyát.