 | Czóbel Minka rövid verseiköltőnő |
Nem ismeri senki,
Bár mennyit is látja,
Szeretője nincsen,
Sohsem volt barátja.
Piczi fehér felhő
Arany búza felett,
Széles szekereken
Hordják az életet.
Együtt vagyunk ismét,
Mint régmúlt napokban,
Szeretlek, mint akkor, -
Ki tudja, - tán jobban?
Három fehér hattyú
Egymás után halad,
Esti szürkületben,
Árnyékos sötétben
Sötét fenyük alatt.
Semmit sem nézni,
De mindent látni,
Semmire se várni,
De mindent várni,
Mindent élvezni,
Semmit sem kivánni,
Csak menni, menni...
Lába nyomán kizöldül a fű,
Hol fuvolázva elhalad,
Pille repül, cserebogár zsong
Énekelnek a madarak.
Kavarodik a fák felett
Egy fekete varju sereg.
Talán gondolatim szállnak
Tetejében a nagy fának?
Fázik a boszorkány,
Vékony kis ruhája
Testét nem takarja,
Elfagyott a szárnya.
Egyedül egyedül a világot járja
Földi lény, földi sziv
Sohsem lehet párja.