 | Czóbel Minka versei az életrőlköltőnő |
Hold jön fel - nem érünk rá várni,
Virág int, - nincs időnk megállni,
Boldogok vagyunk, - de hiába -
Nem érünk rá a boldogságra.
Kis királykisasszony
Mind befogja szépen
Négy fényes páváját,
Kocsikázni mégyen.
Semmit sem nézni,
De mindent látni,
Semmire se várni,
De mindent várni,
Mindent élvezni,
Semmit sem kivánni,
Csak menni, menni...
Fátyol ruhám sugárból szőve,
Fejemen kék csillag ragyog
Jertek szép hattyuk, fehér őzek
Elringatnak a kék habok!
Emberélet! Feltünik itt-ott egy alakja
Templomban, vásártéren, magányos utakon, mezőn,
Imádkozik ez, szánt amaz, ez szenvedő beteg,
Az már nyugszik virágos terítőn.
Istenem! oly sokan a haláltól félnek! -
Engemet elkábit ez a tenger élet,
Hiszen nincsen halál a nagy mindenségbe',
Csak élet, csak élet, - nincs kezdete, vége.
Hó pelyhet fogni lázas kézzel.
Egekbe nézni ember-észszel,
Elszállni kóbor fellegekkel,
Reméllni, várni, minden reggel. -...
Megmozdúl a föld, nő az élet!
A világ uj tavaszra éled,
Szétfoszlik a hólepte álom
Mindent befénylő napsugáron.