Haragról szóló versek
Nem így akartam a vitát
hogy egy világnak mennydörgése
csapjon rá rettentő gitárt,
véres haldoklók hörgése.
Pennámat mérges nyíllá már nem faragom
Odavan minden háborgásom, haragom.
Feladom minden őrült eszmém, bogaram.
Dalaim éles sólyomszárnya odavan:
Sárból felrepülni kár,
Mikor égig ér a sár.
"Add, add ide a kis babácskát
Ölembe, majd én ringatom,"
Elvettem, de a fa-bubáért
Sirt, sírt a Laczika nagyon...
Haragszom a fényes napra is már,
A mióta megcsalt az a kis lány -
Haragszom én az egész nagy
Világra.
Merthogy használtak engem
és elvették az ingem
s hogy a fogukra vettek
megrágtak és kiköptek
s hogy lisztem is nekik kell...
Megbántott lobbanó szeszélyed,
De fölmosolyog már a lélek,
Kérlelsz - de visszás hangulatban:
Bosszant, hogy meg se haragudtam.
Ez egy forró fazék, mellybe a tűz buzog,
Hévsége szikrázik s szüntelenül mozog.
Ójj, Isten! fene embertől, kinek élete méreg,
S békétlen napiban akit epéje fogyaszt.