Emlékezésről szóló versek
Az a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam tőled, -
Az a tűzcsók még mostan is
Égeti az agyvelőmet.
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Elfelejtenélek,
Ha tudnám,
Hogy azután békén
Alunnám.
Óh, elégtétel éjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.
A régi, bánatos, ködös hegyek,
A régi, magányos, rögös utak,
A bús Máramaros
Már elfeledte a dalos utast?
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Virágos kis kamarában
Tulipántos láda -
Ki-kinyitja a biróné
Százszor is napjába.
Vándorpálya, róna, hegyvölgy
Kitől messze vet;
Fölvarázslod báj alakban
Hiv emlékezet!
Hogyan volt, azt már nem tudom.
De mégis csak megláttam egyszer,
Bámultam rája nagy szemekkel.
Már régen volt, csak ezt tudom.
Asszony ölébe ha lehajtom
Nagy, szomorú szatír-fejem:
Emlékezem.
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.