Bugocsiga kedvenc versei
Miért?
Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva,
Mindenhogy: árván, tépetten, sután,
Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa...
Mint folyondár, melynek
Támasza kidőle,
Roskad le az özvegy
- Oly hirtelen özvegy! -
A fekete földre.
Láttátok-e már a holtak vonatját?
Az éji rónán nesztelen suhan,
vas-házait halállovak vonatják,
lámpáiban lidérctűz ég busan.
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt;
Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán -
Oly jó volna... Pihenni vágyom.
Ó, lesz-e nékem valaha
Egy csendes, barátságos kertem,
Hol fényes lombú fák között
Hosszan, békén lehet pihennem?
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.